Sajtszag és nagypapás topogós
Surabayán, a Riyadi vendégház kertjében ülök, vasárnap délután érkeztem. Párás meleg van és épp egy farkatlan macska sétál keresztül az udvaron. Beszűrődik a forgalom zaja, a müezzin éneke, miközben az orrom tele van a lejárt, de mégis hatásosnak tűnő szúnyogriasztó krém átütő szagával.
Tömés és szedálás, avagy hogyan éljünk túl 15 óra repülést
Budapestről felszállni izgalmas, Dohába éjszaka megérkezni meghatározó élmény. A repülőgépről szépen kirajzolódnak a hatalmas felhőkarcolók, a tengerbe benyúló jachtkikötők. A levegőre kilépve megcsap a sivatagi hőség. Mondanom se kell, lesokkol, főleg azután, hogy a gépbe már leszállás előtt elkezdték benyomni a hűsítő párát. A dohai reptér hatalmas, a repülőről 15 perces buszozással érhető el a „halandó” tranzit váró (a VIP tranzit egy külön megálló, értelemszerűen nem oda megyünk.) Néhányan szeretnénk rágyújtani, ezért megkeressük a smoking roomot. Egy Jancsó film forgatására érkezünk, csak a lovak és a meztelen nők hiányoznak. Ha valaki emlékszik még a Hunnia kávézóban gomolygó füstfelhőre, akkor azt szorozza fel 5x, nem vágni lehet a füstöt, hanem egyenesen kockára vágni is dobozolni.
A Qatar menő légitársaság, az összesen közel 15 órás út során minden jól szervezett és profi volt. Gépünk csak másnap reggel indult tovább, így vacsorát és reggelit is kapunk természetesen ingyen, a beszállókártya bemutatásával. A kaja fűszeres és finom. Az éjszaka hátralévő részét egy a kifutópályára néző elfekvőben (quiet room) töltjük. Ez mondanom se kell, nem olyan kényelmes, de kapunk takarót és rövid időre sikerül is elbóbiskolni. A percenként felszálló gépek látványa lenyűgöző. Annyira nemzetközi a reptér, hogy a Start Wars kocsmájában érzem magam. Ebben a jelenetben nekem 3 fejem és tollas pikkelyeim vannak.
Közben a macska újra átvonul előttem, a szájában mintha lenne valami (csak nem egy patkány?)
A gépen másnap újra elkezdődött a tömés és szedálás. A 8.5 órás úton 2 főétkezés is volt. Maradtam a halnál, rizs, szószok és néhány kocka friss gyümölcs. Dohai idő szerint (GMT +2 óra) Reggel 8.50- kor elhatározom, hogy 12 előtt nem iszom alkoholt. Előző nap ugyanis az 5.5 órás út során sikerült néhány gin tonikot lenyomni kedves honfitársaimmal, úgy, hogy a végére már elfogyott a tonik, de higgyétek el, a Sprite is tökéletesen helyettesítette, főleg, hogy a személyzet csak ízesítőnek használta, külön kellett szólni, hogy a Beefeater mellett ne feledkezzenek el a másik fontos alkotóelemről se.
Legalább 12-en repültünk büszke hazafiak és honleányok, kellő jókedv és feltűnő (másokat biztosan ingerlő), otthon szokatlan vidámság kíséretében. Majdnem sikerül, tartani az elhatározást, de 11 után már eluralkodott az unalom, és nem akartam újra megnézni a Men in Black 3-at, se végighallgatni minden idők (80-as évek) legjobb dalait. Reggeli után mindenki elaludt, hiába volt szikrázó nappal, a személyzet a gépen éjszakát csinált, ekkor fogalmazódott meg bennünk a szedálásos összeesküvéselmélet, miszerint a legjobb utas, az alvó utas és ennek érdekében minden eszköz (altatókeverés az ételbe, kéjgáz beszivárogtatás, extra alkohol) bevethető.
Fűszer és lélek, szpirit legyen veled!
Életemben először léptem Ázsia földjére, Jakartában megéreztem azt az orrba vágó, fűszeres, párás romlott sajtszagot, ami azóta is velem van, bár Surabayanak lényegesen kellemesebb illata van.
Jakartában már a reptéren megkezdtük az országimázs építését, de ehhez nem volt szükségünk az országimázsközpont támogatására se matyó mintás plüsstangára. A pálinka (köszi Nóri és Zoli) segít abban, hogy a több mint 30 országból érkező Darmasiswa ösztöndíjas diákokkal hamar életre szóló alkoholbarátságot alakítsunk ki. Lengyel testvérek, amerikai buddy-k és spanyol szeretők az első áldozatok.
A reptéren a szervezőket nehezen találjuk meg, de cserébe hozzánk (750 darmasiswa-s ösztöndíjashoz) vágnak egy üveg vizet és 500 ezer rupiát (kb. 50 dolcsi) ajándékba. Egy elit szállodába szállítanak minket, a kb. 20 perces úton teljesen elfogy az első liter pálinka: fertőtlenítünk előírás szerint. Ez megpecsételi az estet, a pazar szobák elfoglalása után bevetjük magunkat a városba. Jalan Jaksa, ami a nemzeti óriásfagyi emlékmű mellett a legizgalmasabb dolog Jakartában, mindig tele van élettel, autóval, robogóval, kátyúval és külföldivel. Az első patkányt itt látom és az első indonéz sört is itt iszom. (Emléktáblát azért ez nem érdemel magában) Hajnalban fekszünk, a 15. emeleten lakom, kint már világos van és 3 óra múlva kezdődik a hivatalos orientációs nap.
Kedves mosolyba és batikba öltözött helyiek fogadnak. Este a tiszteletünkre kulturális programot is szerveznek, így a hasznos infók mellett az indonéz kultúrába is betekinthetünk: Szüleink kazettáiról, és az MTV Greatest Hits műsorából ismerős amerikai és angol dalokkal kezdődik az est. Tradicionális bambusz hangszereken csendül fel a Heal The World dallama, de előtte még a helyi Whitney ad elő néhány örökzöldet (Jó, hogy vége a 80-as éveknek éss nem jön újra el) majd az oktatási miniszter egy óriás gongütéssel indított minket útnak (az éjszakába).
Este újra Jaksa, mivel az Obama Fun Clubban éppen pangás van (talán jöttek új adatok az elnök népszerűségének csökkenéséről, és ezért a hívek inkább otthon búslakodnak) a Jokerben töltjük az estét, természetes azt tánccal fejezzük be. Mondhatni, hogy megint mi indítottuk be a bulit, a kedves honlányaink ugyanis kitalálták, hogy felkérik az indonéz vendégeket, így hamar megtelt a tánctér. Sajnos be kell látni, hogy már elmúltak azok a Kopaszi-gátas, West Balkános idők, amikor még egy éjszakát is vállalhatóan áttáncoltam, miközben úgy éreztem, hogy energikus és jó mozgású vagyok. A helyiek az első pillanatban meggyőztek, hogy a 80-as évek ellenére mozgásban ők vannak otthon és én hozzájuk képest a nagypapás topogót nyomom.
Tört ütemek és persze dubstep itt is a menő. Én azért kérem a Duck Sauce Barbra Streisandot (generációs különbség), Prodigy-t és Dr. Albant (az utóbbi kettőt - érhető módon megtagadta a zenemester:). Enikő felvetette, hogy jó lenne most egy Gyros a körúton. Ezért a keménymaggal lenyomunk még egy házi hamburgert a szállodában. Közben 3 macska nyávog már itt a teraszon, elvesztett farkuk mellett másik „érdekesség” hogy olyan testrészeik is látszanak, amik az otthoni töltött macskáknak sosem. (és most nem Garfieldre gondolok).
Az árakról néhány szót. Egy üveg Bintang (helyi sörkülönlegesség, de nem az) közértben 25 ezer, míg pl. a Jokerben 36 ezer Rp. A cigi nagyon olcsó, mivel nekem a fűszeres(fahéjas, szegfűszeges) talpas kátrányrúd nem jön be, tradicionális arany marlbit szívok, ami 15 ezer Rp. Ez a magyar kicsiaborsdeerős fizetőeszközben mérve nem drága. Én úgy számolok, hogy 1 millió rúpia 100 dolcsi, ami 23 ezer forint, tehát egy sör bolti ára közel 600 forint, míg egy marlbi 350 forint.
Szóval elkezdődtek a kalandok, rövidesen folytatás és fotók is jönnek.
