Egy hét után végre sikerült felfedezni a várost, sőt eljutottunk a szomszédos Madura szigetére is, amiről majd egy későbbi posztban írok részletesen.
Surabaya egy óriási falu, a második legnagyobb Indonéziában. A hősök és a plázák városa, a függetlenségi harcok bölcsője. Az 1293-ban alapított város neve is egy harcnak állít emléket, nevezetesen egy Sura (cápa) és Baya (krokodil) összecsapásának Azóta azért történt egysmás, aminek emléket is állítottak.
A nemzeti emlékmű Sukarno és Hatta szobrával együtt a függetlenségért harcolók dicsőségét hirdeti. Nagy volt az öröm, kiűzték a japánokat és a gyarmatosító hollandok is engedtek. A független indonéz államot 1945-ben hirdették ki, de a hollandok csak néhány évvel később, 1949-ben ismerték el. Az emlékmű mellett található múzeumban az 1945. november 10-i eseményeket mutatják be poros vitrinekben gombnyomós hangjátékkal: harcoló hős katonák, forradalmár fiatalok, tankokat szétrobbantó varázsbambusz fegyverek, ezek segítették az önállósodást.
A másik fontos tárgy a nemzeti emlékezet kacatoktól roskadozó polcán a belvárosban kiállított, 1952-ben Vlagyivosztokban gyártott tengeralattjáró (Pasopati Submarine). Mára a monumentális szerkezet megkopott, de a guide, aki egykor tagja volt a legénységnek, ma is lelkesen meséli, hogy milyen izgalmas és mennyire szűkös volt az élet a dicső harcos időkben.
A városnéző túra harmadik állomása a Sampoerna dohánygyár. Több száz dolgozó tekeri itt naphosszat a dohányt, óránként 300-500 darabot fejenként, miközben a turisták üvegkalitkából bámulják őket. A kézzel tekert Kretek szegfűszeges, fahéjas illata átjárja ruhánkat, hosszú évszázadok alatt mélyen beleivódott a holland időkből megmaradt épület minden zugába, átitatta az alapító család kiállított bútorait is.
A város felfedezéséhez tartozott az is, hogy kipróbáltuk a helyi fő közlekedési eszközt, a bemot vagy más néven angkotot, ami a tömegközlekedés egy barátságos formája. Az emberek a jelöletlen megállókban várnak, majd különböző színű és számú kisbuszokban heringeskedve jutnak el a célállomásra, ahol fizetnek egy a vezető által meghatározott összeget. Testközeli élmény volt együtt zötyögni a helyiekkel a leginkább Volkswagen kisbuszra emlékeztető járműben. Az izgalmat fokozza, hogy a megállókat nem jelzik, hanem azok a közös tudás részei, ahogy az is, hogy az adott jármű milyen útvonalon közlekedik. A jegy ára is jobban igazodik az utazók igényeihez, azaz attól függ, hogy ki, mennyit utazik. A leszállási szándékot a plafonon elhelyezett nyomógombbal célszerű idejében jelezni.
Alig 10 napos ittlétünk alatt már több plázában is voltunk. Ezek az építmények szintén a város nevezetességei. Legalábbis a helyiek szerint. Hidegre hűtött városok keleti bazárral és nyugati éttermekkel. Leginkább Duna Plaza színvonalon. A Marina plazában a kelet kincsei találhatók, kütyük minden mennyiségben: telefonok, fényképezőgépek, laptopok. A belvárosban a Delta vagy másnéven Surabaya Plazában minden kapható. Matahari a helyi C&A, van remek pékség (Breadtalk) de indonéz viseletet (Batik) is sok helyen árulnak. A ruhavásárlás egyik speciális helyi módja az éjszakai vásár, a város különböző pontjain éjszakánként óriási ruhás standokon árulják a ruhákat.
Ha a város a mai téma, akkor még ide kívánkozik az éjszakai élet is. Az otthoni stilből lényegesen vissza kellett venni, ugyanis messze a belváros és itt helyben többnyire csak a Indomartban vagy a CircleK-ben megvett söröket iszogathatjuk. A belvárosba bejutni taxival kb. 35-40 ezer rupia, ami nem sok kb. 800 forint. Megnéztünk eddig két helyet a Surabayában, más egyetemeken tanuló darmasiswás diákokkal. A Matchbox/LavaLounge egy kellemes kiülős terasz kedves és angolul beszélő pincérekkel és elfogadható árakkal. Egy 3 literes Bintang zsiráf 200 ezer rúpia (4600 Ft). Alig pár sarokra van innen az igazán ismert és a helyi elit által is szívesen látogatott Colors. Nekem nem fűződik hozzá jó élményem mert lehúztak a 75 ezres belépővel (csak fiúknak kell) és cserébe egy doboz Colát és néhány ajándék cigit kaptam csupán. Egy helyi, lengeruhás néni énekelt éppen a klubban, közben a közönség körben asztaloknál szürcsölte a napközben nem is látható (rövid) italokat. Mivel a társaság egy részét nem engedték be, így hamar le is léptünk. Szerencsére akkora már kellően ellazultunk a laposüvegben érlelt tarpai szilvapálinkától...
