Szinte lehetetlen küldetés egy hónapos utazásról olvasható terjedelmű és idegfeszítően érdekes beszámolót írni, így megpróbálom tőszavakban leírni képeslapországot: vulkánok, lélegzetelállító vízesések, rizsföldek és fantasztikus tengerpartok...majd két részletben kitérek a lényegre.

Bűzös halfej és tengernyi romantika

Az utazásunk a Lonleyban méltán hanyagolt surabayai kikötőben indult, ahol a 3 lelkes kis mahassiswa, Enikő, Klaudia és jómagam 3 és fél napos hajó útra indult, kezdetben 1200 majd még 500 lelkes kis indonézzel, akik a karácsonyt szerették volna velünk egyetemben a keresztény Floresen tölteni ezért nem csak magukat, hanem hatalmas ITT tévésdobozaikat is haza szerették volna teleportálni.

DSCN1969.jpg

Az utazás előtt nem sokkal vetítették az indonéz tévében a Titanicot, de a romantikus repülős rész helyett a végkifejlet villant be, amikor megláttam a nagy vízen úszó testet és a testben elrejthetetlen tehetetlen tömeget. Jó azt mindenki tudja, hogy a hajókon élnek patkányok és csótányok, de mégsem ez a legdurvább. Még az utazás előtt elhatároztuk, hogy economy (Surabaya- Ende 1000 km: Pelni Rp: 389 ezer, azaz kb. 9000 Ft) osztályra szóló jegyünkkel a lehető legmagasabbra küzdjük fel magunkat. A 7 szintes hajótestben ugyanis minél mélyebbre megy az ember, annál nehezebben tud újra felszínre törni. Nem ereszti a tömeges hálótermekben terjengő emberszag, a pára, az európai szemmel nem minősíthető wc-k és az ebédre és vacsorára kiosztott halfej vagy halfarok és rizs vacsora keveredő bűze.

DSCN1918.jpg

DSCN2036.jpg

DSCN2024.jpg

Az első éjjelt a fedélzet padlóján, kartondobozokra terített hálózsákban töltöttük. Egész éjjel a fejemtől fél méterre szaladgáló csótányokat lestem, mégis reggel boldogan ébredtem. A felkelő nap fantasztikus fényekkel borította be a végtelen tengert, a mi kis koszos vackunkat és azt éreztem, hogy most minden jól van a világon.

DSCN1896b.jpg

Másnap bulé módra összebarátkoztunk az egyik segédkapitánnyal, aki megengedte, hogy tusoljunk a kabinjában, szerzett rendes kaját és a maradék éjszakákat így a kapitányi fedélzeten töltöttük, itt is földön alva természetesen. Napközben bóklásztunk a hajón, akaratlanul is megismerkedtünk több tucat indonézzel, szerepeltünk fotókon, vertük a blattot, ittuk az olcsó teát és bagóztunk.

DSCN1986.jpg

Balin aztán felszállt még 500 utas és 1500 csomag. Ekkor már a hajótesten nem volt egy gombostűnyi hely, belül és kívül, földön, csatornákban, lépcsőkön fekvő, ülő emberek és csomagok. Balin kimentünk kicsit a kikötőbe, de ez életünk egyik legrosszabb döntésének bizonyult, mivel 2 órán át hering módjára összepréselve, nyomva, taszítva tudtuk csak visszaküzdeni magunkat. Szerencsére visszaérve a lányok könnyeit némi gombokért vett helyi whiskyvel és a Bálinttól kapott laposüvegből hazai pálinkával gyógyítottuk, az első és egyben utolsó indonéz hajóutunkra koccintottunk. Hajózni nem volt egy leányálom, de a világ minden kincséért se hagytam volna ki.

Virágfölde: Flores és a sárkányok

Nem vagyok egy nagy természetjáró, de Florest azért nem intézhetem el annyival, hogy söröztem Moniban a Bintang Caféban, Bajavában és Labuan Bajoban. Flores csodaszép és sokkal érintetlenebb mint Bali, tele ölelni való zöld mohahegyekkel, kanyargós hegyi utakkal, lélegzetelállító tengerpartokkal. Kevesebb a turista, magasabbak az árak, emellett a helyváltoztatás is nehézkesebb és költségigényesebb.Képeslapországban nem ritkák a pálmafás, fehér és pink homokos tengerpartok, ha pedig az ember alámerül a nagy kékségben, egy hatalmas tengeri akváriumban találja magát, csillagok, uborkák, ráják és ezerszínű halak, nem utolsó sorban virágzó korallmezők.

DSCN2166.jpg

Endébe, a főfaluba érkezett a hajónk (városok ugyanis nincsenek Floresen), egy éjszakát így ott töltöttünk, másnap indultunk Moniba, ahonnan a háromszínű tavas vulkánt, a Kelimutut be lehet venni. A vulkán krátereiben elterjeszkedő tavak színe, mint a lányok szeszélye úgy változik a benne lévő ásványok hatására, naponta, hetente, évszakonként. Ottlétünkkor a tavak türkiz és zöldesbarna árnyalatban mutatták magukat. A szent hegy legendája szerint a halottak lelke kortól függően költözik a tavakba.

DSCN2089.jpg

Második állomás Bajava volt, onnan Bena, a tradicionális skanzenfalu, ahol évente 2000 lelkes utazó fordul meg, miközben a helyieknek sárga a foguk a folyamatosan rágott bételtől, majd Wawo Muda, a fiatal, de ígéretes tavas vulkán.

DSCN2223.jpg

Innen indultunk Labuan Bajoba, ahonnan a sárkánynéző hajók is indulnak.

DSCN2298.jpg

DSCN2313.jpg

DSCN2363.jpg

DSCN2459.jpg

2 napos hajóútra indultunk, kis bárkánk 6 tengerésszel és a 3 fős személyzettel vígan szelte a habokat útban a sárkányok földje felé de közben ereszkedett alá az est sötét palástja és a hátszörfellálító zenei aláfestés is halkan felcsendült... Rinca és Komodo szigeteken találhatók a közel 3 méteres óriásgyíkok, akik alapvetően szelídek, de igény szerint azért egy embert is szét tudnak tépni. De ha megússza az illető, akkor sem jár jól, mert a sárkányok szájában lakó baktériumok hamar alámerítik valamelyik vulkáni tóba.

DSCN2426.jpg

Az ember Indonéziában lépten-nyomon csodákba és hihetetlen kalandokba kerül. Így töltöttünk 2 éjszakát teljesen ingyen a hajóutat szervező iroda vezetőjénél, Figonál, aki nem csak szállással, hanem finom vacsorával is vendégül látott bennünket.

DSCN2508.jpg

DSCN2488.jpg

Flores keresztény, így a karácsonyt Labuan Bajoban töltöttük, miután a kikötőre néző bungalónkban gyertyát gyújtottunk és elfogyasztottunk egy hűvös Bintangot, a búvárokkal - akiknek mindig olyan nagy a mellénye-, az Endében hozzánk csatlakozó bangladeshi, de származását nem szívesen vállaló Johnyval és egy furcsa finn párral, valamint mikulássapkás indonéz pincérekkel egy olasz étteremben, igazi pizzát! (végre nem rizs:) ettünk és azt hideg sörrel öblítettük le, miközben a háttérben karácsonyi dalok festettek alá. Természetesen jógyerekként hazatelefonálgattunk, majd jólesően nyugtáztuk, hogy itt a helyünk.

DSCN2501_1.jpgDSCN2503_1.jpg

Karácsony másnapján aztán Sumbawát busszal átszelve indultunk tovább Lombok irányába.

Folyt. köv.

- Nézd - figyelmeztetett Esti Kornél -, mindnyájan ábrándozunk arról, hogy valamikor boldogok leszünk. Mit képzelünk el ilyenkor? Többnyire valami állandót, szilárdat, tartósat. Például egy kastélyt a tenger partján, kertet és csöndet körötte, egy nőt, gyermekeket, családot, esetleg pénzt vagy dicsőséget. Ezek csacsiságok...”

 

A decemberi floresi, lomboki kalandok vicces leírása helyett, most valami egészen más következik. Komolykodás. Mégpedig azért, mert elért és magával sodort a búcsúzás szele, Magyarország többé már nincs messze a térképen, egy szempillantás alatt közel férkőzött, betüremkedett, belopta magát az itteni hétköznapokba. Megcsapott ugyanis a hazatérés dermesztő fuvallata. Megragadott egy nosztalgikus, bús érzés, mely nem ereszt. Mit hoztam? Mit hagyok itt? Mit éltem át az itt töltött közel fél év alatt? Mit oszthatok meg ebből és hogyan tovább otthon, netán itt...?

DSCN3239b.jpg

Azzal kezdem, hogy alig néhány órája érkeztünk haza Baliról, tegnap ilyenkor még a Padang Padang fehérhomokos képeslapstrandján feküdtünk és arra vártunk, hogy egy erősebb hullám örökre elmosson bennünket, akár a homokba rajzolt mandalákat. Ezt követően, éjjel 13 órát buszoztunk egy indonézekkel zsúfolt, füllesztő, nyirkos és csöpögős, csótányos lélekvesztőn, szemhunyásnyi alvás nélkül. Az apró doboz az üléseken és a sorok közti folyosóra kihelyezett sörösrekeszeken gubbasztó indonézekkel halált megvető bátorsággal szakított, szabta a kátyús, teherautókkal és robogókkal zsúfolt utat. Eközben utazó árusok övet, napszemüveget, sült rizst vagy éppen üdítőt akartak ránk sózni. Hegyek, pálmák és hatalmas rizsföldek szegélyezték utunkat, ahol már a hajnali pirkadatban szalmakalapos napszámosok babrálták a mindennapi betevőnek valót.
Defektet kaptunk, de senki sem hőbörgött, két órát vesztegeltünk a semmi közepén, majd hajnali 4-kor újra felkapcsolták a villanyt és megálltunk egy koszos kis warungnál reggelizni: rizs, kis adag hús és zöldség, valamint az elmaradhatatlan, borzasztóan édes teh panas és persze bláz. Koszos villa és mosolygó indonézek. A mellettem ülő férfi álmában többször vállamra hajtotta a fejét, eközben a Probolingóba tartó srácok arakot kortyolgattak és mobilon néztek pornót az indonézekre szabott apró ülések között megbújva. Mi fog hiányozni Indonéziából? Hát ez.

És még sorolhatnám: hiányozni fognak a szétterülő megafaluvárosokban lomhán araszoló bemok, melyekben iskolába menet összepasszírozva ültünk a bulézó és „hello mister-ező” indonézekkel, a reggel 10 perc alatt átizzadt ingem, a müezzin kibírhatatlan égbekiáltó vonyítása, az út menti warungok bomló ételszaga, a sate és égő szemét bűze, a juice és gorengan árusok tekintete, az utasra várakozó, egész nap bóbiskoló bicakosok, az utakon hömpölygő eső utáni vízfolyások, melyekben naponta térdig gázolva, csurom vizesen baktattunk haza az iskolából. A dupla nejlonszatyorba rejtett méregdrága Bintang, melyet úgy iszik az ember a Circle K előtt, mintha minden korty aranyból volna. Velem élnek tovább az udvarunkon átrohanó, szemeteseket borogató patkányok, a farkatlan macskák, az út szélén kapirgáló, alultáplált csirkék, a szoba rejtekében megbúvó csótányok. És ezekkel kontrasztban a lélegzetelállító tengerpartok, vulkánok, rizsföldek, templomok, ölelni való mohahegyek és leginkább a szabadság, amit itt élhettem meg eddig csak igazán.

Nehezen érkeztem meg, hosszú utat kellett megtennem, míg szép lassan „itt” lettem és a megszokott és kényelmes kívülállás helyett a dolgok részévé váltam. Meg kellett szeretnem Ázsia szagát, el kellett fogadnom a rendszer helyetti rendszertelenség diszkrét báját. El kellett szakadnom otthonról, és ki kellett raknom a bőröndömbe pakolt súlyos köveket, hogy legyen hely új életem új darabjainak. Le kellett mondanom arról, hogy otthoni életemet innen fogom elrendezni. Rá kellett döbbennem, hogy Indonézia nem úgy a megoldás szigete, ahogy azt ott gondoltam, nem szanatórium és nem is elfekvő. A befogadás és tanulás helye, aminek alapvető feltétele, hogy minél nyitottabban legyek jelen benne. Pont ez az, ami miatt az itt szerzett tapasztalatok megoszthatatlanok, nem a szavakkal van baj és nem a képekkel, hanem hiányzik az ittlét élménye az otthoniakban, ezért nem láthatnak túl a megosztani próbált túlszínezett képeslapidillen.

De Indonézia nem csak a felszín, hanem maga a mélység, kapcsolatok, közösen megélt és megoszthatatlan kalandok, belső utazások sora. Velem maradnak örökre az itt született barátságok és ismeretségek - a helyiekkel, az osztálytársakkal, a magyar csapattal, egymással és magamban - megélt kalandok, az átélt mélységek és magasságok, az egymásra találás öröme és a leendő elválás fájdalma, az álmatlan éjszakák és boldog reggelek, mind részei ennek a fél éves közös történetnek.

Nem is ragozom tovább, boldog voltam és még ha hajamnál fogva kell is visszarántanom magam, akkor is megteszem és kiélvezem a hátralévő közel egy hónap minden percét, aztán meglátjuk, hogy egy elnyújtott, megismételhetetlen egyéjszakás kalandról vagy egy születőben lévő életre szóló kapcsolatról van-e szó.

Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.”

Címkék: boldogság Kosztolányi Indonézia Bali Esti

Bali nagy B-vel

 2012.11.30. 11:29

Indonéziáról mindenkinek Bali jut eszébe és ez nem véletlen, mert Bali kúl hely. Annak ellenére az, hogy nem szívlelem a kifejezetten turista helyeket és kifejezetten irtózom a Bintang trikós, kövér és sörszagú bulléktól, akikből akad bőven a Circle K-k és Mc Donald's-ok árnyékában. Szót sem érdemel a jellegtelen Kuta beach, a köré épült drága resortok, plázák és zsibárusok említésre sem méltók. Akkor miért jó Bali? Elsősorban: Hinduizmus, kultúra, balinézek. Másodsorban: snorkeling, szörfözés, búvárkodás.

DSCN1734b.jpg

Pura Ulun Danu

Karaooke, Rambó, és indonéz tinihorror

Szeretett Surabayámról először éjszakai busszal mentem át Balira. Az utazás maga megérne egy bejegyzést. Az út összesen 313 km, a busz mégis 12 órán át döcögött. Útközben levetítettek eredeti nyelven és felirat nélkül egy amerikai akciófilmet, utána jött a szokásos karaoke, hajnalban megálltunk egy nasi gorengre, mely benne van a buszjegy árában (Rp 140 ezer/ kb. 3200 Ft) majd a kompon megnéztünk egy fél indonéz tinihorrort, amelyben egy kifehérített indonéz lánynak a fekete mágiát űző gonosz varázsló egy lakatlan szigeten lefűrészeli az ujjait.

Indonéziában máshogy kell számolni az utazásra fordított időt. Nincsenek klasszikus értelemben vett autópályák, amik vannak azok furcsa öszvérei a közlekedésre használható betonnal borított felszíneknek. Többnyire az út bal oldalán közlekednek, kivéve, amikor kilométereken át a szembe sávban, az ott haladókat ledudálva előznek. A buszsofőrök kamikaze pilótákat megszégyenítő megszállottsággal és sebességgel vezetik roncsaikat a robogókkal, teherautókkal és személyautókkal túlzsúfolt utakon, a balesetek száma mégis viszonylag alacsony. Persze elég egy az út mellett felborult, vagy éppen félbeszakadt buszt látni ahhoz, hogy az ember ne hunyja le nyugodtan a szemét a 12 órás utazás alatt.

Eat, Pray, Love

Bali szerencsére több mint az amerikai álomgyár egyik díszlete, így nem kell azon stresszelnünk, hogy Ubudban Julia Roberts rendel előttünk csirkés sültrizst a helyi warungban.

DSCN1705b.jpg

Banyuvangiból komppal érkezik az ember Gilimanukba és már ott elkezdődik a varázslat. Füstölő illata, erdők, hegyek, rizsföldek, valamint a házak körül bóklászó kutyák és házi szentélyek látványa tereli el az utazó figyelmét arról, hogy Denpasarig, a sziget fővárosáig még 3.5 órás út vár rá. A sziget nem nagy: hosszában 153, míg keresztben 112 km. De azért ne feledkezzünk el arról, hogy komoly hegyek (3000+) bújnak meg területén.

Bali a hinduizmus erős bástyája, mely ma is őrzi ezt a kivételes és mesés világot: templomok (pura), szellemek, varázslók, gyógyítók rejtőznek a profán hétköznapok és annak díszletei mögött. Akár a Kuta beachen, akár Ubudban a Monkey Forestben, vagy Pantai Putih homokos tengerpartján vagyunk, mindenhol virágokkal, szarungokkal feldíszített szentélyekkel találkozunk és lépten-nyomon belebotolhatunk egy hindu szertartásba.

DSCN1510b.jpg

Kuta Beach

Bintang Bulé buli

Denpasar nem különösen izgalmas hely, nem sokban különbözik más indonéz megafalvaktól. A forgalom nagy, az utak zsúfoltak, a warungok drágábbak a Jáván megszokottnál és több a Circle K. Nem érdemes sok időt a városban tölteni, mozdulni kell. Ezt Balin bérelt robogóval lehet legkönnyebben megtenni. Köszönhetően Kittynek, Denpasarban tanuló vendéglátónknak, nagyon jó áron, mindössze 35 ezer rúpiáért (kb.800 Ft/nap) - az átlag a napi 50 ezer- béreltünk egy elég jó kis automata Yamahát.

Így a kis csapatunk a pápuai „brest” friend Kris vezetésével már az első nap lemotorozott a helyiek által kedvelt Sanur beachre, majd este ittunk egy sört a Kuta beachen, amit néhány kör arak követett az Apache nevű reggae bárban, ahol csak a helyieknek kell belépőt fizetniük! Hajnalig megmerítkeztünk a reggae zene mélységében, majd jó bulé módjára némi hamburgerrel és sült krumplival rögzítettük a sok vonaglás után megroppant belső szerkezetet.

DSCN1524b.jpg

Kuta Beach

Nusa Dua, Ubud, Bloo Lagun és Pantai Putih

Első alkalommal főleg Bali délkeleti részére koncentráltunk. A Denpasartól délre meghúzódó Nusa Dua félsziget tökéletes nászutas és nyugdíjas célpont, hiszen a szoba ablakából vagyonokért egy fantasztikus, ám egyben unalmas homokos tengerpartban gyönyörködhet az, aki nem akar vagy már nem tud kimozdulni. (Van óriássakk is) Természetesen csak a Nusa Dua fesztivál miatt utaztunk le a nyugdíjas paradicsomba. A fesztivál önmaga egy jó marketingfogás, ahol a különböző szállodák és gazdag vendégeik vonultak fel színes balinéz népviseletben és adtak elő egy látványos, ám rövid műsort. Közben, akár a BNV-n pavilonokban gyönyörködhetünk a különböző kiállítók ajánlataiban, ötszörös áron kínált ételeiben és italaiban.

DSCN1415b.jpg

Monkey Forest (Ubud)

Ubud izgalmasabb hely, mondanom se kell, hogy sok a külföldi, de ettől még érdemes több időt is eltölteni a városban, nekünk nem volt sok, a Monkey Forest után, ahol a gengszter majmok ipart űznek abból, hogy a kamerák előtt némi banán reményében szemérmetlenül pózoljanak és ha ez nem válik be, akkor gátlástalanul lopjanak palackozott vizet, fagyit, cigit és ha úgy alakul táskát is...megnéztük a Purih Saren Palace-t.

DSCN1409b.jpg

Monkey Forest (Ubud)

Az éjszakát Padang Bay Blue Lagoon nevű beachén töltöttük, sötétedés után érkeztünk, elfoglaltuk a kihelyezett napágyakat, elővettük a hálózsákokat és a magunkkal vitt söröket majd vártuk, hogy hajnalban a hullámzás álomba ringasson bennünket.

DSCN1461b.jpg

Blue Lagoon (Padang Bai)

A Blue Lagoon egy igazi víz alatti paradicsom, ahová kishajókkal hozzák a sznorkelezni vágyókat és a búvártanoncokat. Az öbölben nem túl mély a víz, nincsenek erős áramlatok, így a korállok biztonságosan növekednek és a halacskák szépen ficánkolnak körülöttük. A sznorkelezés nagyon jó móka, de nehéz róla beszélni, ha az ember nem ismeri a számtalan színes hal és tengeri élőlény nevét. Legyen annyi elég, hogy láttam hosszúkás, lapos, kerek, kocka, tégla alakú, piros, tarka, sárga, fekete, pöttyös, csücsöri, nagy szemű, kis farkú halat és számtalan színű, formájú tengeri képződményt.

DSCN1474b.jpg

Blue Lagoon (Padang Bai)

Padang Baitól kb. 15 km-re keletre, Candidasa mellett fekszik a Pantai Putih/ Pasir Putih beach, ami egy tökéletes fehérhomokos tengerpart megfűszerezve némi sziklával és korallerdővel és a parton néhány warunggal, itt is többször aludtunk a parton kihelyezett napágyakon, igaz némi kavarodás és fejenként 15 ezer rupia kifizetése után, amiért már matracokat is kaptunk az ágyakra.

DSCN1498b.jpg

Pasir Putih (Candidasa, Bali) 

A nyugágyainknál a vásárolni vágyó lányok örömére folyamatosan váltották egymást az árusok, ki gyümölcsöt pl. mangis/mangosteen, ki ékszereket, mások faragott tárgyakat, ruhákat árult. A part közelében hatalmasnak látszó, néha tényleg erős hullámok vagdossák földhöz az óvatlan fürdőzőket, de pár métert úszva már igazán kellemes és még látnivalóban sem kifejezetten szegény tenger fogadja az úszni vágyókat, igaz látnivalóban a Blue Lagoon vagy Amed ezerszer gazdagabb, de ez a part sem teljesen unalmas a sznorkelezni vágyók számára.

DSCN1503b.jpg

Pasir Putih (Candidasa, Bali) 

Innen Ujung felé kis kitérő a Taman Ujung Water Palace, ami a hatalmas földrengés következtében teljesen összedőlt, de újáépítették és most teljes pompájában tündököl.

IMG_0518b.jpg

Taman Ujung Water Palace (Ujung)

Észak Bali

Eltelt néhány hét és Bali újra elementáris erővel rántott magához. Második nekifutásra északról vettem be a szigetet. Éjszaka érkeztem Gilimanukra, ahonnan már az utolsó busz is kifutott észak felé, így miután több kedves, de annál drágább ajánlatot kénytelen voltam visszautasítani, gyalog indultam neki. Bence elindult értem motorral, közben én egy teherautóra felkéredzkedve vánszorogtam felé. Így érkeztem meg a delfinek és a bulék üdülővárosába, majd az attól keletre fekvő óriásfaluba, Singarajába. A sziget északi részének felfedezésében 5 napig Bencéék, majd Enikő és Bea volt kalandortársam.

DSCN1615b.jpg

Yeh Mampeh Water Fall (Desa Les)

Lovina, Singaraja

Lovina fekete homokos strandja önmagában nem nagy szám, mégis sokan nyaralnak itt. A parton a hajnali delfinhajszáról visszatért hajók száradnak, miközben a hatodik masszázsajánlatot is kénytelen vagyok visszautasítani. A parton warungok és drága buléhelyek: éttermek és zenés szórakozóhelyek apasztják a nyugati tárcákat. Mi ezért egy helyi árustól vettünk Nasi Campurt mindössze 5 ezer rupiáért, majd egy helyen néhány happy hours price sörrel és arakkal indítottuk a regénybe illő kalandos éjszakát, mely ezt követően néhány deci Martinékkal elfogyasztott arak után egy táncos helyen, a tengerparton, majd a Harris homestayban ért véget.

DSCN1583b.jpg

Lovina Beach

Lovinából bérelt motorral lépünk tovább, itt napi 40 ezer a kedvezményes tarifa. Miután az első motorom, egy vadiúj Honda, útban Pura Luhur Batikae felé ledöglött, elég sok időt elvesztettünk és már sötétedés után értem a templomhoz, ami így kimaradt. Viszont útközben megnéztünk egy templomot (Pura Maduwe Karang) és egy vízesést (Desa Les Yeh Mampeh), ezekbe errefelé könnyen belebotlik az emberfia.

Amed - sznorkel mi szem szájnak ingere

Végigrobogtunk a parton egészen Tulambenig, amiről azt írja a kék bulégájd, hogy kitűnő sznorkelingező hely, megbizonyosodtunk róla, hogy nem is annyira, kevés a látnivaló és nem is volt olyan átlátszó a víz. Mélyen lapulnak a dolgok ezért búvárkodásra inkább alkalmas lehet. Egy elsüllyedt templom/ hajóroncs is ebből a szempontból érdekes. Amed, még inkább a vele összenőtt Jemeluk viszont olyan mintha egy víz alatti akváriumban lennénk, tökéletes látvány óriás kék tengeri csillagokkal csak egy jó narrátor hiányzik, aki vasárnap délutáni természetfilmes hangon elmondja, hogy mit is látunk.

DSCN1684b.jpg

Amed, Jemeluk 

Amedben összesen 3 éjszakát töltöttem. Nem így akartam, de miután a Sunset caféban is szemmel láthatóan lement a nap és elindultunk volna megmászni az Agungot, egy szerencsétlen ugratásnak köszönhetően elestem a motorral és szereztem némi könnyen kiheverhető sérülést. Azonban ennek köszönhettem, hogy a helyiekkel élőben végignézhettem egy igazi kakasviadalt.

DSCN1631b.jpg

Amed

Bali nem könnyen enged, szerzett sebeimnél sokkal jobban fájt, hogy újra el kellett hagynom a szigetet. De készülj Bali, még visszatérek!

Címkék: Bali Lovina Kuta Blue Lagoon Pasir Putih Amed

Egy hét Yogyakorlat

 2012.10.22. 09:02

"Yogyában a magyar csapat,

szétcsapta a helyi arak,

Klotok annak becses neve,

indonézek harci nedve." 

Immár kétségtelen, hogy Indonéziában a magyar a legnagyobb vándorló népcsoport. Darmás csapatunk Malang után rövid időre komoly demográfiai tényezővé vált Yogyakarta utcáin is. Persze a végén Brebesben kötöttünk ki, de ne rohanjunk ennyire előre.

Yogyakarta vagy Yogya (Jogja) a Lonely szerint a Java sziget, vagyis maga Indonézia lelke, a kultúra fővárosa. Ez mit jelent? Azt, hogy kevés a fóka, de annál több a művész, a bulék, azaz fehérek aránya messze felülmúlja más indonéz városokban lézengőkét, több raszta indonéz van, mint postás (postást még nem láttam). A galériák száma pedig meghaladja a közértekét és több a batik butik, mint az út menti kifőzde. Egyszóval Yogya pezseg, akár egy bölcsész gólyatábor.

DSCN0897.jpg

Malioboro

DSCN0868.jpg

Batik butik

DSCN1042.jpg

Csészényi szultán és szultánné a Kratonban

No, de ne legyünk képmutatóak, igaz, hogy a kultúrával sincs semmi baj, de az utazás elsődleges célja mégis a Klotok nevű, sokat dicsért nedű kipróbálása volt. Erre két vendéglátónknak, Zolinak és Beának köszönhetően az első adandó alkalommal sort is kerítettünk. Miután sikerült elérnünk, hogy pénteken a Kraton (a szultán palotája), majd szombaton a Borobudur is pont az orrunk előtt zárjon be (50 km motorozás után), a Bandungból, Malangból, Denpasarból, Soloból és Surabayáról összeverbuválódott maroknyi csapat kitörő örömmel fogadta az otthoni mércével Royal vodka + lejárt, majd a napon érlelt Mirinda kombóját a helyi Klotokdában.

A sommelier-ek kedvéért elárulom, hogy a népnyelv szerint metilalkoholt tartalmazó ital - mely a főzés közben kiadott klot-klot hangról kapta a nevét - alapja az arak, ami pálma vagy rizs ”pálinkából” készül, ezt öntik fel különböző ízű aromás kísérőkkel, így lehet licsi, narancs, mandarin, kávé stb. ízben kapni. A legfontosabb, hogy a rendelésnél ne felejtsük el a kulcsszót: Jumbo Strong. Ha elég sokszor és hangosan mondjuk ezt el az este folyamán, akkor kipróbálhatjuk, hogy milyen mámoros hazavezetni a frissen bérelt robogóval, fél napos motoros rutinnal az indonéz éjszakában.

DSCN0922.jpg

Motoros életérzés

Azért az izgulós olvasók kedvéért elárulom, hogy végül sikerült megnéznünk a Kratont, Borobodurt, a Prambanant és még a Malioboro vásári fergetegét is, így épp bőrrel teljesítettük az elvárt turista penzumot.

DSCN1057.jpg

Prambanan

DSCN1070.jpg

Prambanan turistával 

DSCN1105.jpg

Munkások

DSCN0004.jpg

Borobudur

 

Brebes, amiért a magyar szív repes

Ha valaki az olvasók közül venné a fáradtságot (nem fogja) és megnézné a térképen, hol van Brebes, nem értené, hogy mi köze a yogyai hétvégéhez. Hát segítek, minden a Bamboo nevű helyen kezdődött a Prawirotaman városrészben, ami az egyik leghangulatosabb rész Yogyában (kávézók, galériák, piac). Épp motort béreltünk, amikor egy holland fickó x+1-ik söre után szóba elegyedett velünk. Pár mondat után elmondta, hogy egy indonéz barátja 4 napos kormányzati iskolai kiránduláshoz keres bulékat, ha érdekel minket, akkor odahívja a részletekkel. Nekünk sem kellett több, rendeltünk egy sört és megvártuk, ittunk még kettőt és vasárnap hajnalban a magyar csapat útra készen állt a Brebesbe menő két kisbusznál. Tévedés ne essék, Brebes nem egy felfedezetlen gyöngyszem közép Javán, mely tévedésből maradt ki a Lonely-ból, kimaradásának több alapos oka is van. Brebes méltán ápolhatna testvérvárosi kapcsolatot Ózddal és Salgótarjánnal. A nyolcsávos szmog jellemzi a belvárost és bomló halszag a fekete homokos tengerpartot. De nem akarok túl szigorú lenni, az eddigi legjobb seafood ebédet, különböző hatalmas sült halakkal, rákokkal a brebesi Randusanga beachen ettem.

A véletlenül jött kirándulás (Cross Cultural Understanding Meeting) célja az volt, hogy mi európaiak, akik beszélni angol, találkozzunk angolul tanuló iskolai osztályokkal és minél többet beszélgessünk velük. Ez nem mindig sikerült, ritkán jutottunk túl a vátizjorhobi és févörit indonézsian fúd kérdéssoron.

DSCN0942.jpg

Bori néni a Bonchidai menyecskék szövegét magyarázza

DSCN0965.jpg

Photo mister a múzeum előtt

Az első napon kettesével-hármasával 13-16 éves indonéz osztályokkal játszottunk, beszélgettünk Magyarországról, Európáról, énekeltünk és táncoltunk is közösen. Megpróbáltuk bemutatni a magyar virtust a Belga és a Bonchidai menyecskék eldalolásával és mi Borival némi rögtönzött csárdás előadásával is, ők némi tradicionális tánc mellett megismertették velünk a helyi SP legújabb dalát, amit minden indonéz álmából felriadva is kívülről fúj.

A kirándulás második napján a bandungi geológiai múzeumba mentünk, ahol a gyerekek több ezer fotót készítettek rólunk. Mit ne mondjak, felemelő érzés érdekesebbnek lenni több millió éves köveknél és csontoknál.

„A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe”. Bandung pontosan ilyen város, a Jakartától szmogszürke indonézeket számtalan hegyi hotel, resort (pl. Kampung Legok) és üdülő várja. Nagyon élhetőnek tűnik, hegyek veszik körül, levegője tiszta, európai mértékkel is városi jegyekkel rendelkezik.

DSCN0991.jpg

a brebesi magyar kolónia megalapítói 

DSCN0974.jpg

Még egy vulkán

A közel 160 gyerekekkel megnéztük még a Tangkuban Perahu Crater-t (Indonéziában minden bokorban van egy működő vulkán), majd közös magyar műsorral búcsúztunk. Miután Zoli előéneklésével előadtuk a két kedvencünkről szóló számot, némi márminálunkbabám után, megtanítottuk nekik a mutogatós cinegét, végül az örökzöld megy a gőzössel vonatoztuk be magukat a gyerekek szívébe.

A négynapos, baromi fárasztó kirándulás alatt nem biztos, hogy sikerült a legújabb országimázs stratégia szerint teljesíteni a penzumot, nem is volt ilyen célunk, azt adtuk, ami belőlünk jött. Az azonban biztos, hogy Brebes never forget, a brebesieknek ezentúl minden fehér kicsit magyar is lesz és lesz néhány indonéz, akinek Puskás mellett a Belga, a Balaton, a Gulyás és a Rubik kocka neve is ismerősen cseng.

Tehát barátom, ha otthon nyom az ágy, irány Brebes!

Néhány hasznos infó:

  • Utazás: Surabaya Gubeng station – Yogyakarta Tugu station vonattal 5 óra (Sencaka sore) business osztályon (az economy class olcsóbb, de sokkal hosszabb, az executive (eks) meg nem éri meg): Rp. 75 ezer/ fő (vissza Rp. 85 ezer) részletes vonat menetrend itt
  • Yogyakarta Giwangan bus terminal - Borobudur 1.5 óra Rp 20 ezer /fő

Prambanan (nyitva 6-17 óráig) normál belépő 18$; helyieknek, helyi diákkal Rp. 30 ezer (külön jegypénztár van)

Borobudur (nyitva 6-17 óráig) normál belépő: 20$; helyieknek, helyi diákkal Rp. 30 ezer (külön jegypénztár van)

Kraton (pénteken 12-kor zár!) teljes áru jegy Rp 12.500 + Rp 1000 fotójegy

  • Robogó bérlés:

Bamboo Rp. 40-50 ezer/nap

benzin: Rp. 4500/liter

Címkék: estikornél Klotok Yogyakarta Prambanan Borobudur Brebes Kraton

Súlyos Indonéz hétköznapok

 2012.10.11. 06:33

„Ami szép, az nehéz; az anyag elenáll, s az én lelkem csüggedései és indulatai Hiszem, hogy ez a nehézség is hozzátartozik a szépséghez, mint a harc és szenvedés a világhoz.” Babits

Nehéz megszokni Indonéziát. Surabaya sűrű nagyvárosi szagát, az út menti warungok, csatornák, az égő szemét és az autók keveredő bűzét. A hőséget, mely az utcára lépve percek alatt lucskosra izzaszt. A jégveremmé hűtött taxikat és tantermeket. A port, melyben járdák híján reggelente az egyetemre poroszkálunk. Nehéz elfogadni az utakon uralkodó káoszt, az éjjel nappal folyamatosan hömpölygő autók és motorok töretlen és szabályozatlan ütemét. A plázáira büszke nagyváros átláthatatlanságát, élhetetlenségét és jellegtelenségét.

DSCN0825b.jpg

A szemetet, mely mindig és mindent eláraszt, hatalmas kontrasztot képezve a természeti tájak lélegzetelállító szépségével.

DSCN0829b.jpg

DSCN0049b.jpg

Nehéz megérteni az indonézeket, akik ruhában strandolnak, a tévéreklámokban fehérek, mint a hó és úgy élnek mint egy hatalmas nyugat-európai család, mindenhol ragyogó fogsorok, egészséges Sensodyne fogíny, ragyogó Domestos és Lifebuoy tisztaság, miközben az utca a fogatlanul mosolygó angkot drájvereké, a kifőzdéseké, akik patkányok és csótányok társaságában, vödörben lötykölik el a koszos edényt, és havonta kevesebb mint 200 dollárból tengetik mindennapjaikat.

DSCN0072b.jpg

Nehéz megszokni a már délután fél hatkor alászálló végtelenül hosszú estéket, a müezzin hajnaltól kifulladásig tartó, kazettáról sugárzott bömbölését. Nehéz minden nap (többször) rizst enni, nehéz jól lakni a mini és felismerhetetlen csirkedarabokkal. Nehéz elfogadni a katarzis nélküli folyamatos bódultságot. A cukor és cigaretta kultuszát és az alkohol mámorának teljes hiányát. Nehéz megérteni a fenéklötybölés és mandi töretlen egyeduralmát, elfogadni a csapvíz ihatatlanságát.

Elfogadni, megérteni, megszokni, megszeretni. Nehéz és könnyű egyben.

Könnyű akkor, ha sikerül levetni az anyatejjel szívott civilizált tökéletesség téves képzetét, ha sikerül rátaposni az etnocentrizmus kirekesztő és végtelenül buta szemüvegére. Ha sikerül feladni a Coke kultúra kényelemből fakadó impotens tunyaságát, a fogyasztás, birtoklás és pazarlás kultuszát, a kontroll nélküli zabálás, piálás iránti határtalan és kielégíthetetlen vágyat. Ha sikerül felszámolni a rend megteremtéséért folytatott kétségbeesett küzdelmet, és belátni, hogy minden egy, és a káosz a természetes, melyben néha felsejlik a világban és a bennünk is megbúvó eredendő tökéletesség. 

"Tégy tett nélkül,
intézz intézkedés nélkül,
ízesíts íz nélkül.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.
A nehéz legyőzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinyből gyarapszik.
Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesít nagyot.
Nem érdemelsz bizalmat,
ha túl-sokat ígérsz.
Ahol sok a könnyű,
ott sok a nehéz.
Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erőlködés mégse veti szét."

Tao te king

Címkék: estikornél tao te king Indonézia Surabaya

Malangi Melange Magyarosan

 2012.10.04. 08:12

Hétvégén mi, magyar darmások bevettük Malangot és környékét, igaz, hogy nem vagyunk egy Árpád serege, mégis magyar szótól voltak hangosak a kellemesen hűvös (25-28 C) város utcái. Ennek látszólag ellentmond, hogy a várost csak befelé a taxiból, kifelé az angkotból láttam, de ez nem zavar különösebben, hiszen kedves malangi vendéglátóink – akiknek ezúton is köszi – fantasztikus programot rittyentettek. Surabayán kívül Yogjából, Bandungból érkeztünk, nyilak és lovak nélkül, némi krotok (arak:rizspálinka, alapú ital) üdítő társaságában, létszámban éppen meghaladva honfoglaló vezérink számát.

DSCN0482.JPG

Elsőként meghódítottuk a Java top 10 helyezett Sempu szigetet, majd még erőnkből futotta a Batutól néhány km távolságra lévő Coban Rondo vízesés bevételére is. Ha már a mesebeli történeteknél tartunk, mindkét hely igazi csemege. De nézzük a részleteket, amiben állítólag az ördög is lakozik.

Pulau Sempu, flört a végzet asszonyával

Java szigetén él az indonézek java, kb. 140 millió ember, a Malangtól kb. 70 km-re délre lévő Sempu-n viszont nem lakik senki a majmokon és egyéb állatfajtákon kívül, mégis élénk hajóforgalmat bonyolít Sendang Biru kikötője. De még mielőtt valaki azt gondolná, hogy a  majmok jönnek ki feltankolni banánból, elárulom, hogy bizony az indonéz és bule vendégek látogatják előszeretettel ezt a földi paradicsomot. A lagúna kb. 1 órás erdei sétával, vagy izgalmasabban fogalmazva dzsungeltúrával érhető el a kikötőből, ahová kedves fabárkákkal lehet eljutni.

DSCN0492.JPG

DSCN0513.JPG

A zsebkendőnyi sziget valódi vonzereje egy belső lagúna, amit a sziklák mögött dübörgő óceán táplál, mint gyermek anyja kebelére. A lagúnát körülvevő csipkézett sziklákra fölmászva elénk tárul maga az Indiai óceán, mely hatalmas hullámaival könyörtelenül osztja a sziklákat, örömet okozva ezzel a leesett állú látogatóknak és a fényképzőgép gyártóknak egyaránt. De kedves olvasó, ne valami Bounty reklámot képzeljen maga elé fehér homokkal és bikinis szépasszonyokkal, hanem képzeljen el burkában, talpig felöltözve, sortban és pólóban fürdőző indonézeket és persze minket, akik már az első pillanatoktól a figyelem középpontjába vetkőztük magunkat.

kozos.jpg

Fotó: György Tamás

De nem is ez a legizgalmasabb, hanem az a legenda, ami a szigethez kapcsolódik és amit Tomi ismertetett meg a társasággal. A mese röviden így szól: Élt egyszer hajdanán egy királykisasszony, aki kedvet kapott arra, hogy ellátogasson Sempu szigetére, azonban ott szörnyű szerencsétlenség érte, hiszen meghalt, de szellemét a sziget nem engedte el, így azóta is ott kísért és borzalmasan unatkozik. A királyság színeit (piros és zöld) viselők különösen kedvesek a királykisasszonynak, így aki ilyen színű ruhában látogat a szigetre, az fokozott veszélynek van kitéve. A szigettel kapcsolatos másik szabály, hogy onnan semmit sem szabad elhozni, aki akárcsak egy kis kavicsot is becsempész a teszkószacsiba, az bizony magával viszi az átkot és örülhet, ha épp bőrrel megússza. Láthatóan volt okunk az aggodalomra, de ezt még sikerült azzal is tetézni, hogy a szigeten beszéltünk a királylányról, ami bizony szintén tilos, bár szerintem ő még nem beszélni magyar. A helyiek több esetről is tudnak, amikor valakit elragadott a kisasszony, ők nem szabadultak soha, magához szólította őket a végzet: meghaltak vagy csak megtébolyultak. De még mielőtt a kedves olvasó lerágná mind a tíz lábkörmét izgalmában, elárulom, hogy nem ragadtunk a szigeten és eddig még senki sem produkálta az őrület jeleit.

DSCN0528.JPG

DSCN0522.JPG

DSCN0579.JPG

DSCN0621.JPG

A sereg dolgát bevégezve megpihent. Strandoltunk, megnéztük a naplementét, majd a telihold fényénél, még inkább a tábortűz melegénél sütögettük a virslijeinket. Szombat este lévén nem voltunk magányosak, több tucat indonézzel osztoztunk az élményben.

DSCN0589.JPG

Nagyon megkapó volt a lagúnát övező hegyről megpillantani a völgyben felállított sátrakat, majd este az apró kis tüzeket, mely körül saját pecsenyéjüket, még inkább rizsüket sütögető, gitározó indonézek ültek. Szerencsénk volt, még tűzijátékban is részünk volt és eső sem esett, így sátor nélkül egy hálózsákkal a homokban hajthattuk álomra fejünket.

alvo_1.jpg

Fotó: Kézsmárki Bori

Mindent összevetve nagyon jó volt együtt magyarkodni a szigeten- nem is értem miért hagytunk fel a korábbi vándorló, hódító életmódunkkal, amivel európai szomszédainknak is okoztunk némi fejfájást -  jó volt az indonéz és internacionális angol után magyarul beszélni, jó volt este a parton Quimbyt és Kispált dalolni, nemzeti krotokot inni, naplementézni, reggelire löncshúst, virslit és paradicsomos halat tunkolni kenyérrel.

Malang felé visszaindulva belefutottunk egy helyi karneválba, a képek magukért beszélnek.

DSCN0655.JPG

DSCN0646.JPG

 

A vízesés mögé zárt lány esete a honfoglalókkal

A hétvégét követően, hétfőn a számát tekintve megfogyatkozott, azonban lelkesedését tekintve töretlenül erős csapat felment Batuba, hogy onnan motorra pattanva megtekintse a Coban Rondo-t (özvegy vízesés). A vízesés kb. 30 méter magas és elég jól is néz ki, de sokkal érdekesebb volt az odaút, aminek során a hegyek és dombok között az un. ojekkel (motoros taxi) utaztunk. 4 utazó és négy motor gyakorlott sofőrökkel, akik hol sms-t írtak, hol hátrafelé tekingettek, miközben mi hátul a majrérácsot el nem engedve repdestünk örömünkben a hepehupás úton.

DSCN0684.JPG

Természetesen a vízeséshez is tartozik mese, eszerint egy frissen házasodott hercegnő, Dewi Anjarwati beleszeretett egy Joko Lenolo nevű férfiba, a férje ezt nem nézhette tétlenül, párbajra hívta férfitársát, majd gondosan elrejtette kedvesét a vízesés mögé. Nem volt szerencséje, ő húzta a rövidebbet, de a nyertes kolléga sem örülhetett a győzelemnek, mert halvány gőze sem volt arról, hogy hol van a vágyott kedves. Itt a mese vége, aki nem hiszi járjon utána, nézzen be a vízesés mögé, majd egyen egy nasi gorenget a királylány egészségére.

DSCN0711.JPG

A vízesés környéke nagyon szép, valószínűleg jókat lehet ott túrázni, kirándulni, ha az embernek több ideje van. Ebben maximum a látogatókkal szimbiózisban élő majmok zavarhatnak kicsit, akik le föl lófrálnak, bele-bele kukkantanak a szemetesekbe és Maci Laci módjára ellopják az őrizetlenül hagyott uzsonnáskosarakat és arra sincs remény, hogy a vadőr úr barackot nyomjon cserébe a fejükre.

DSCN0716.JPG

Szóval esemény és magyardús napokat éltünk meg együtt, alakul, formálódik a távolba szakadt hazafiak és hazafinők egysége, a haza és a haza dicső vezetőinek örömére. Reszkess Yogjakarta már patkoljuk lovainkat....

Hasznos részletek utazóknak, utazni vágyóknak:

Útvonal Surabayából (Malangon át) Pulau Sempura

  • Indulás: Surabaya, Purabaya bus station - Malang, Arjosari bus station 100 km, bő 2 óra (Rp. 20 ezer/fő express bus)
  • Malang Gadang bus stationra eljutás a belvárosból pl. GL jelű Angkot (Rp.2.500/fő) 
  • Malang Gadang bus station -Sendangbiru hajóállomás:  70 km bő 2 óra (az állomáson bérelt kisbusszal: 200 ezer/ út/ 8 fő) mennek rendes buszok is innen, először Turanba kell eljutni, onnan pedig kisbuszokkal Sendang Birura
  • Sendang Biru kikötő- Pulau Sempu hajóval 10 perc (Rp. 200 ezer/ 8 fő oda, majd másnap vissza)
  • Egyéb költségek: Szigetre lépési díj (Rp.10 ezer/fő)

Fontos: a szigeten nem lehet kapni semmit,  nincs elektromosság, így élelemről és italról, zseblámpáról érdemes (igény szerint) előre gondoskodni, elég vízről feltétlenül. A szigeten a túra a lagúnáig nem kemény, de egy kényelmes túracipő, túraszandál azért jól jön, itt jegyzem meg, hogy az indonézek gyakran mennek mezítláb. Érdemes a szigeten aludni, akkor hálózsák, zseb/fejlámpa kell, sátor nem feltétlenül, mi pl. a homokban aludtunk.

Utazásnál, busz/autó bérlésnél alkudni kötelező, a fenti árak (pl. hajó) még inkább „bule” árak, amikből majd a megfelelő rutin és nyelvtudás megszerzésével tovább lehet alkudni.

Útvonal a Coban Rondo vízeséshez

  • Malang belváros- Landungsari buszállomásig GL angkot (Rp. 2.500/ fő)
  • Landungsari buszállomás- Batu angkot állomás rózsaszín Angkot (Rp. 3 ezer/fő)
  • Batu angkot állomás- angkot vagy ojak a Coban Rondohoz (mi angkottal a park bejáratáig 3 ezer/fő majd onnan ojak ( Rp. 20/fő oda és vissza kb. 4 km/út)

Malangon belül nagyon jól kiépített angkot hálózat működik:

  • ADL angkot Arjosari buszállomás- Landungsari buszállomás (a vasútállomást is érinti)
  • GL Gadang station -Landungsari station
  • LG Landungsari station- Gadang station

Címkék: estikornél Pulau Sempu Coban Rondo Joko Lelolo Malang

„Ahhoz, hogy az ember eljusson valahová, csak el kell indulni”

(Ismeretlen dakota harcos)

 

Kint vadult süvölt a szél, még sosem ilyen vadul. Táblákat borogat, csapkod őrületes hangerővel, bent pedig még mindig 30 fok, tehát minden adott az élménybeszámoló megírásához. Bővebb lére eresztem, mert szeretnék segítségére lenni a jövőbeli utazóknak is.

Hegyre fel!

Péntek délelőtt úgy döntöttünk Enikővel, ha a hegy nem jön..., akkor mi megyünk el hozzá. 10 körül a Metropolisnál fogtunk egy taxit és elindultunk a város határában lévő Purabaya buszállomásra. (Orenz taxi 38 ezer Rp.) Rengeteg busz és egy elsőre átláthatatlan rendszer, körülöttünk egymást túlkiabálva kérdezgetik, hogy hova akarunk menni. Óvatosan válaszolgatunk, majd az információs pultok keressük, ahol megkapjuk a választ: az economy public busz a hatos állomásról indul Probolinggoba. Ez segítségnek tűnik, bár őszintén nem nagyon látunk számokat a parkoló buszok körül. A segítőkész útbaigazítók - akik mint később kiderül egy-egy busz utasfogó személyzete - elvezetnek minket a megfelelő parkolóba.

blogbusz.jpg

A busz olcsó, a Surabaya-Probolinggo táv egy útra 12 ezer Rp/fő. Cserébe telt ház és minket kissé csodálkozva méregető, pöfékelő(lehet cigizni) helyiek. Ezek meg mit keresnek itt? A busz jobb oldalán kettő, a másikon három széksor van. Mi a busz végébe ülünk, ahol a lábamnak is jut elegendő hely, ugyanis a helyiekre méretezett szabványsorokba nem igazán férek be. Az utazás során hamar kiderül, hogy ez az extra hely inkább a csomagoknak, mint a hosszúra és szélesre nőtt európaiaknak van fenntartva.

A nem légkondicionált (a légkondi itt nem úri huncutság, mivel a lassan haladó, percenként megálló buszban akár 40+ fok is lehet) busz amint elindul, már meg is áll, azaz nem megy, hanem inkább csak halad, haladgat és úton-útfélen, azonosított és jelenleg növénytani besorolás alatt álló bokorban és fánál megáll. Emberek folyamatosan ugrálnak fel és le. A káoszt a busz hátsó ajtajánál szolgálatot teljesítő, kezében kilónyi jegytömböt szorongató kalauz uralja.

Nem csak utasok szállnak fel. Árusok végtelen mennyiségben, százféle stratégiával próbálják vásárlásra ösztönözni a népes utazóközönséget. A leggyakoribb az otthon is (pl. a Szerájban rendszeresen) alkalmazott: „leteszem ide neked ezt és visszajövök, ha kell, fizesd ki” stratégia, ami azért különösen érdekes, mert így a mozgóárusnak kétszer kell végigvergődnie a sorok között, ahol nem igazán van európai mértékben mérhető hely. Egy lájfboj reklámon szocializálódott európai számára már abba belegondolni is kész gyomorfertőzés, hogy az adott szendvics stb. hány kézen megy így keresztül.

blogramozgo arus.jpg

A buszra néha zenészek is felszállnak, néhány száz méter alatt, a Kistarcsán haknizó mainstream zenekarokat is meghazudtoló tempóval nyomják le a számokat, kalapoznak, majd a szó szoros értelmében le is lépnek. Sietniük kell, mert a hatalmasan elnyúló falvak(városok) között a buszsofőr a Féktelenül sztárjának képzeli magát: dudál és tép mint az állat.

A 3 óra hamar eltelt, utastársainkkal és a kallerrel próbáltuk gyakorolni az órákon ránk ragadt nem túl nagy mennyiségű nyelvtudást, sőt egy zenészlány 3 húros gitárját is kipróbáltam. A kommunikáció elég sajátosan zajlott. Mire vért-verejtékezve kinyögtem egy indonéz mondatot, könyökből jött egy válasz, amiből viszont egy kukkot sem értettem.

Tehát megvonva a mérleget, buszozni itt is jó, sőt az economy buszozást felírnám receptre mindenkinek, aki a 7-es buszon valaha is szót emelt, akár csak magában egy jóízűt anyázott a tömeg és a zsúfoltság miatt.

Bromo mister?

Probolinggoba délután 2 körül érkeztünk. Már a parkolóban „vártak minket”. Bromo, Mister Bromo? Ettünk egy nasi gorenget és megalkudtunk egy kisbuszra, ami felvitt Cemoro Lawangba, a Bromo tövébe. Mivel korán érkeztünk (estére jönnek a tömegek), így sokat kellett volna várni arra, hogy megteljen a busz, így egy 3 fős családdal vállaltuk a dupla (50 ezer Rp/fő) árat, cserébe nem 14-en, hanem csak 5-en utaztunk a buszban. Az út másfél órás és a terepre külön felkészített, azonban külsőre az első sarkon darabokra hulló, bikaerős gépekkel kapaszkodunk a hegyre. Természetesen tépünk itt is mint állat, szerpentinek, meghökkentő emelkedők és persze dudálás, előzés a beláthatatlan kanyarokban.

blograut a hegyre.jpg

A sofőr ajánl a hegyen egy szállást (Budi Home Stay Wisma Yog), mely olcsóbb, mint a Lonely által ajánlott Lava Hostel (kb. 180 ezer Rp/szoba). Egy 2 ágyas szoba, meleg víz nélkül 100 ezer Rp. Vacsorázni azonban mi is átmentünk a Lavaba, mely európai, ausztrál, amerikai gyűjtő, a kaja elég jó és beszélnek angolul. Egy csirkesonkás clubszenya vagy a tojásos változat hasábbal 26 ezer Rp. és van Bintang is 32 ezer Rp-ért. Itt még ennyiért is jólesnek a hazaihoz hasonlóbb ízek. (Összehasonlításként a suliban 8 ezerért ebédelünk.)

blograkicsi de eros.jpg

Bromo, az meg mi? A Bromo, Java sziget egyik legnagyobb turisztikai attrakciója. Egy 2392 méteres működő vulkán. Az átlag napi több száz látogató az alábbi programokból válogathat: 1. Megmássza (felmászik a vulkán kraterének peremére és belekiabál, majd megijed). 2. Hajnalban felmegy a szomszédos hegyre és megnézi a napfelkeltét. Pontosabban azt, ahogy a nap szépen bearanyozza a hegyeket.

Mind a Bromo, mind a viewpont megközelíthető gyalogosan, így nincs szükség se guidra, se lovas, dzsippes, motoros közreműködésre, persze ezt a nyugati turistákkal nehéz elhitetni.

blograut a tavolba.jpg

A Cemoro Lawang- Bromo táv kb. 1óra. Egy kietlen sivatagi tájon kell átkelni, ami leginkább a Curiosity által küldött marsi fotókhoz hasonlatos. (Kerestem a guruló robotot, de valószínűleg elnyelte a föld). Sokáig azt hittem, hogy a középső hegy (talán Batok) a fő látványosság, meg is lepődtem, amikor egy helyi arc elmondta, hogy arra a hegyre nem, de a Bromora azért fel lehet menni.

blograut.jpg

Nem tudom, hogy melyik volt nehezebb, a hegyig tartó szakaszon visszautasítani a helyi kereskedők tolakodó ajánlatait (vegyen virágot, menjen lóval, vegyen sapkát stb.) vagy felszaladni a hegyre. A terep viszonylag könnyű, süppedős homok, a végén pedig egy meredek lépcsősor, ami már a kráter tetejére visz. Mivel délután 4 körül indultunk a Nap vészesen ereszkedett. Mire a lépcsősor közepéhez értem, a szám már tele volt porral, izzadtam, valójában a halálomon voltam. Ekkor Bruce Willisként azt mondtam magamnak: most nem adhatod fel, ezt a néhány lépést meg kell tenned, hogy megmenthesd az univerzumot. És kihúztam magamból a macsétát, Rambóként kiműtöttem néhány golyót, bevarrtam a sebet és felrohantam a csúcsra. Perceken múlott, hogy éppen elértem a naplementét. Nem mondhatok mást, megérte. Folyt rólam a víz, lihegtem, erre a peremen virágot kínáló árus kedvesen megkérdezte: Fotó Mister?

blograhegyre ment.jpg

blograelcsipve.jpg

bloga nagy lyuk.jpg

Érkezésünkkor a sofőr elmondta, hogy a napkeltéhez hajnali 3.30-kor kell elindulni. A Penanjakanhoz kényelmes, 1 órás sétával, vagy bérelhető dzsippel és lóháton is fel lehet jutni.

blogbromo.jpg

Enikővel és két francia lakótársunkkal - akik az elmúlt fél évben végigrodeózták Ázsiát - indultunk neki a hajnali kalandnak, alig 1 óra alatt értünk fel az ajánlott kilátóhoz. Nem volt üres... Leültünk és vártunk, miközben a hajnali hideg (10-15 fok) elkezdte lefagyasztani a bal nagylábujjamat. A nap felkelt, aminek együtt örültünk, nemzetek felett. Majd hamar bearanyozta a hegyeket. Gépek kattogtak, akkuk merültek, szemek könnyeztek és mi elmajszoltunk egy csomag Oreo kekszet.

blograhegyes.jpg

Dombról le!

Lefelé már nem fáztunk. Befaltunk egy kontinentális reggelit a Lavaban 35 ezer Rp/főért és irány a kisbusz és Probolinggo. A sofőrrel még előző nap lebeszéltük, hogy a tegnapi magas árat, ma a rendessel kompenzálja. (25 ezer Rp./fő) Cserébe 14-en zsúfolódtunk a minibuszban. Ökoturizmus és emberközeli élmény.

Probolinggoba érve megint a kikerülhetetlen, helyi közlekedési maffiózókkal találkoztunk. Agresszíven, nyomulósan próbálják a látszólag nem helyieket a public járatoknál sokkal drágább, maszek buszaikba terelni. Ez látszólag sikerül is. Miután elmondom legalább hatszor, hogy public economy busszal akarunk visszamenni Surabayára, mely 12 ezer Rp./fő az általuk ajánlott 50 ezerrel szemben, nagy nehezen megmutatják, hogy az honnan megy, de hozzáteszik, hogy az mindenhol megáll és milyen szar.

Persze nem sikerül a terv, mert egy légkondis busz áll meg, ami olyan akár egy Széna tér- Zsámbék járat, így kicsit többért (23 ezer Rp./fő) kb. 2 óra alatt jutunk vissza a városba.

Surabayában sem akarunk újra taxizni, így City busszal (városi tömegközlekedési eszköz) megyünk(3ezer Rp./fő), ahol szintén szokatlan az európai arc. Mosolyognak és összesugdosnak a hátunk mögött. Elmondjuk a kallernak, hogy Ubaya Tenggilis a cél, mire ő is mond valamit, amit nem értünk, de itt is érződik a kiemelt figyelem. Egy idő után odajön és szól, hogy most kell leszállni, kezét lendíti: keresztül a 8 sávon, a szennyvízcsatornán, majd jobbra. De csak akkor lesz igazán nyugodt, amikor a szintén leszálló helyi fiú megígéri neki, hogy segít nekünk és megmutatja, hogy hol lehet felszállni a lila, GS jelű angkotra. Mivel elég magasra nőttem, így hamar észreveszem otthonunk tetejét, így nem várunk az angkotra sem, hanem nekivágunk gyalog a 15 perces útnak.

A szűk utcák mentén banán és mangófák között sétálunk, a viskókból kedvesen mosolyognak ránk a helyiek. Az útmenti pocsolyában gyerekek játszanak (nem is esett). A kamera kinyit, nagytotál, lassan távolodunk, egyre kisebbek és kisebbek vagyunk, majd főcímzene és hirtelen arcon vág minket egy óriás VÉGE felirat.

Címkék: estikornél indonézia Bromo Probolinggo Surabaya Lava

Egy hét után végre sikerült felfedezni a várost, sőt eljutottunk a szomszédos Madura szigetére is, amiről majd egy későbbi posztban írok részletesen.

Surabaya egy óriási falu, a második legnagyobb Indonéziában. A hősök és a plázák városa, a függetlenségi harcok bölcsője. Az 1293-ban alapított város neve is egy harcnak állít emléket, nevezetesen egy Sura (cápa) és Baya (krokodil) összecsapásának Azóta azért történt egysmás, aminek emléket is állítottak.

DSCN0117.jpg

A nemzeti emlékmű Sukarno és Hatta szobrával együtt a függetlenségért harcolók dicsőségét hirdeti. Nagy volt az öröm, kiűzték a japánokat és a gyarmatosító hollandok is engedtek. A független indonéz államot 1945-ben hirdették ki, de a hollandok csak néhány évvel később, 1949-ben ismerték el. Az emlékmű mellett található múzeumban az 1945. november 10-i eseményeket mutatják be poros vitrinekben gombnyomós hangjátékkal: harcoló hős katonák, forradalmár fiatalok, tankokat szétrobbantó varázsbambusz fegyverek, ezek segítették az önállósodást.

DSCN0113.jpg

A másik fontos tárgy a nemzeti emlékezet kacatoktól roskadozó polcán a belvárosban kiállított, 1952-ben Vlagyivosztokban gyártott tengeralattjáró (Pasopati Submarine). Mára a monumentális szerkezet megkopott, de a guide, aki egykor tagja volt a legénységnek, ma is lelkesen meséli, hogy milyen izgalmas és mennyire szűkös volt az élet a dicső harcos időkben.

DSCN0136.jpg

A városnéző túra harmadik állomása a Sampoerna dohánygyár. Több száz dolgozó tekeri itt naphosszat a dohányt, óránként 300-500 darabot fejenként, miközben a turisták üvegkalitkából bámulják őket. A kézzel tekert Kretek szegfűszeges, fahéjas illata átjárja ruhánkat, hosszú évszázadok alatt mélyen beleivódott a holland időkből megmaradt épület minden zugába, átitatta az alapító család kiállított bútorait is.

DSCN0173.jpg

A város felfedezéséhez tartozott az is, hogy kipróbáltuk a helyi fő közlekedési eszközt, a bemot vagy más néven angkotot, ami a tömegközlekedés egy barátságos formája. Az emberek a jelöletlen megállókban várnak, majd különböző színű és számú kisbuszokban heringeskedve jutnak el a célállomásra, ahol fizetnek egy a vezető által meghatározott összeget. Testközeli élmény volt  együtt zötyögni a helyiekkel a  leginkább Volkswagen kisbuszra emlékeztető járműben. Az izgalmat fokozza, hogy a megállókat nem jelzik, hanem azok a közös tudás részei, ahogy az is, hogy az adott jármű milyen útvonalon közlekedik. A jegy ára is jobban igazodik az utazók igényeihez, azaz attól függ, hogy ki, mennyit utazik. A leszállási szándékot a plafonon elhelyezett nyomógombbal célszerű idejében jelezni.

DSCN0181.jpg

Alig 10 napos ittlétünk alatt már több plázában is voltunk. Ezek az építmények szintén a város nevezetességei. Legalábbis a helyiek szerint. Hidegre hűtött városok keleti bazárral és nyugati éttermekkel. Leginkább Duna Plaza színvonalon. A Marina plazában a kelet kincsei találhatók, kütyük minden mennyiségben: telefonok, fényképezőgépek, laptopok. A belvárosban a Delta vagy másnéven Surabaya Plazában minden kapható. Matahari a helyi C&A, van remek pékség (Breadtalk) de indonéz viseletet (Batik) is sok helyen árulnak. A ruhavásárlás egyik speciális helyi módja az éjszakai vásár, a város különböző pontjain éjszakánként óriási ruhás standokon árulják a ruhákat.

DSCN0258.jpg

Ha a város a mai téma, akkor még ide kívánkozik az éjszakai élet is. Az otthoni stilből lényegesen vissza kellett venni, ugyanis messze a belváros és itt helyben többnyire csak a Indomartban vagy a CircleK-ben megvett söröket iszogathatjuk. A belvárosba bejutni taxival kb. 35-40 ezer rupia, ami nem sok kb. 800 forint. Megnéztünk eddig két helyet a Surabayában, más egyetemeken tanuló darmasiswás diákokkal. A  Matchbox/LavaLounge egy kellemes kiülős terasz kedves és angolul beszélő pincérekkel és elfogadható árakkal. Egy 3 literes Bintang zsiráf 200 ezer rúpia (4600 Ft). Alig pár sarokra van innen az igazán ismert és a helyi elit által is szívesen látogatott Colors. Nekem nem fűződik hozzá jó élményem mert lehúztak a 75 ezres belépővel (csak fiúknak kell) és cserébe egy doboz Colát és néhány ajándék cigit kaptam csupán. Egy helyi, lengeruhás néni énekelt éppen a klubban, közben a közönség körben asztaloknál szürcsölte a napközben nem is látható (rövid) italokat. Mivel a társaság egy részét nem engedték be, így hamar le is léptünk. Szerencsére akkora már kellően ellazultunk a laposüvegben érlelt tarpai szilvapálinkától...

Címkék: estikornél indonézia surabaya bemo sampoerna pasopati sukarno hatta

Sajtszag és nagypapás topogós

Surabayán, a Riyadi vendégház kertjében ülök, vasárnap délután érkeztem. Párás meleg van és épp egy farkatlan macska sétál keresztül az udvaron. Beszűrődik a forgalom zaja, a müezzin éneke, miközben az orrom tele van a lejárt, de mégis hatásosnak tűnő szúnyogriasztó krém átütő szagával.

Tömés és szedálás, avagy hogyan éljünk túl 15 óra repülést

Budapestről felszállni izgalmas, Dohába éjszaka megérkezni meghatározó élmény. A repülőgépről szépen kirajzolódnak a hatalmas felhőkarcolók, a tengerbe benyúló jachtkikötők. A levegőre kilépve megcsap a sivatagi hőség. Mondanom se kell, lesokkol, főleg azután, hogy a gépbe már leszállás előtt elkezdték benyomni a hűsítő párát. A dohai reptér hatalmas, a repülőről 15 perces buszozással érhető el a „halandó” tranzit váró (a VIP tranzit egy külön megálló, értelemszerűen nem oda megyünk.) Néhányan szeretnénk rágyújtani, ezért megkeressük a smoking roomot. Egy Jancsó film forgatására érkezünk, csak a lovak és a meztelen nők hiányoznak. Ha valaki emlékszik még a Hunnia kávézóban gomolygó füstfelhőre, akkor azt szorozza fel 5x, nem vágni lehet a füstöt, hanem egyenesen kockára vágni is dobozolni.

A Qatar menő légitársaság, az összesen közel 15 órás út során minden jól szervezett és profi volt. Gépünk csak másnap reggel indult tovább, így vacsorát és reggelit is kapunk természetesen ingyen, a beszállókártya bemutatásával. A kaja fűszeres és finom. Az éjszaka hátralévő részét egy a kifutópályára néző elfekvőben (quiet room) töltjük. Ez mondanom se kell, nem olyan kényelmes, de kapunk takarót és rövid időre sikerül is elbóbiskolni. A percenként felszálló gépek látványa lenyűgöző. Annyira nemzetközi a reptér, hogy a Start Wars kocsmájában érzem magam. Ebben a jelenetben nekem 3 fejem és tollas pikkelyeim vannak.

Közben a macska újra átvonul előttem, a szájában mintha lenne valami (csak nem egy patkány?)

A gépen másnap újra elkezdődött a tömés és szedálás. A 8.5 órás úton 2 főétkezés is volt. Maradtam a halnál, rizs, szószok és néhány kocka friss gyümölcs. Dohai idő szerint (GMT +2 óra) Reggel 8.50- kor elhatározom, hogy 12 előtt nem iszom alkoholt. Előző nap ugyanis az 5.5 órás út során sikerült néhány gin tonikot lenyomni kedves honfitársaimmal, úgy, hogy a végére már elfogyott a tonik, de higgyétek el, a Sprite is tökéletesen helyettesítette, főleg, hogy a személyzet csak ízesítőnek használta, külön kellett szólni, hogy a Beefeater mellett ne feledkezzenek el a másik fontos alkotóelemről se.

Legalább 12-en repültünk büszke hazafiak és honleányok, kellő jókedv és feltűnő (másokat biztosan ingerlő), otthon szokatlan vidámság kíséretében. Majdnem sikerül, tartani az elhatározást, de 11 után már eluralkodott az unalom, és nem akartam újra megnézni a Men in Black 3-at, se végighallgatni minden idők (80-as évek) legjobb dalait. Reggeli után mindenki elaludt, hiába volt szikrázó nappal, a személyzet a gépen éjszakát csinált, ekkor fogalmazódott meg bennünk a szedálásos összeesküvéselmélet, miszerint a legjobb utas, az alvó utas és ennek érdekében minden eszköz (altatókeverés az ételbe, kéjgáz beszivárogtatás, extra alkohol) bevethető.

Fűszer és lélek, szpirit legyen veled!

Életemben először léptem Ázsia földjére, Jakartában megéreztem azt az orrba vágó, fűszeres, párás romlott sajtszagot, ami azóta is velem van, bár Surabayanak lényegesen kellemesebb illata van.

Jakartában már a reptéren megkezdtük az országimázs építését, de ehhez nem volt szükségünk az országimázsközpont támogatására se matyó mintás plüsstangára. A pálinka (köszi Nóri és Zoli) segít abban, hogy a több mint 30 országból érkező Darmasiswa ösztöndíjas diákokkal hamar életre szóló alkoholbarátságot alakítsunk ki. Lengyel testvérek, amerikai buddy-k és spanyol szeretők az első áldozatok.

A reptéren a szervezőket nehezen találjuk meg, de cserébe hozzánk (750 darmasiswa-s ösztöndíjashoz) vágnak egy üveg vizet és 500 ezer rupiát (kb. 50 dolcsi) ajándékba. Egy elit szállodába szállítanak minket, a kb. 20 perces úton teljesen elfogy az első liter pálinka: fertőtlenítünk előírás szerint. Ez megpecsételi az estet, a pazar szobák elfoglalása után bevetjük magunkat a városba. Jalan Jaksa, ami a nemzeti óriásfagyi emlékmű mellett a legizgalmasabb dolog Jakartában, mindig tele van élettel, autóval, robogóval, kátyúval és külföldivel. Az első patkányt itt látom és az első indonéz sört is itt iszom. (Emléktáblát azért ez nem érdemel magában) Hajnalban fekszünk, a 15. emeleten lakom, kint már világos van és 3 óra múlva kezdődik a hivatalos orientációs nap.

Kedves mosolyba és batikba öltözött helyiek fogadnak. Este a tiszteletünkre kulturális programot is szerveznek, így a hasznos infók mellett az indonéz kultúrába is betekinthetünk: Szüleink kazettáiról, és az MTV Greatest Hits műsorából ismerős amerikai és angol dalokkal kezdődik az est. Tradicionális bambusz hangszereken csendül fel a Heal The World dallama, de előtte még a helyi Whitney ad elő néhány örökzöldet (Jó, hogy vége a 80-as éveknek éss nem jön újra el) majd az oktatási miniszter egy óriás gongütéssel indított minket útnak (az éjszakába).

Este újra Jaksa, mivel az Obama Fun Clubban éppen pangás van (talán jöttek új adatok az elnök népszerűségének csökkenéséről, és ezért a hívek inkább otthon búslakodnak) a Jokerben töltjük az estét, természetes azt tánccal fejezzük be. Mondhatni, hogy megint mi indítottuk be a bulit, a kedves honlányaink ugyanis kitalálták, hogy felkérik az indonéz vendégeket, így hamar megtelt a tánctér. Sajnos be kell látni, hogy már elmúltak azok a Kopaszi-gátas, West Balkános idők, amikor még egy éjszakát is vállalhatóan áttáncoltam, miközben úgy éreztem, hogy energikus és jó mozgású vagyok. A helyiek az első pillanatban meggyőztek, hogy a 80-as évek ellenére mozgásban ők vannak otthon és én hozzájuk képest a nagypapás topogót nyomom.

Tört ütemek és persze dubstep itt is a menő. Én azért kérem a Duck Sauce Barbra Streisandot (generációs különbség), Prodigy-t és Dr. Albant (az utóbbi kettőt - érhető módon megtagadta a zenemester:). Enikő felvetette, hogy jó lenne most egy Gyros a körúton. Ezért a keménymaggal lenyomunk még egy házi hamburgert a szállodában. Közben 3 macska nyávog már itt a teraszon, elvesztett farkuk mellett másik „érdekesség” hogy olyan testrészeik is látszanak, amik az otthoni töltött macskáknak sosem. (és most nem Garfieldre gondolok).

Az árakról néhány szót. Egy üveg Bintang (helyi sörkülönlegesség, de nem az) közértben 25 ezer, míg pl. a Jokerben 36 ezer Rp. A cigi nagyon olcsó, mivel nekem a fűszeres(fahéjas, szegfűszeges) talpas kátrányrúd nem jön be, tradicionális arany marlbit szívok, ami 15 ezer Rp. Ez  a magyar kicsiaborsdeerős fizetőeszközben mérve nem drága. Én úgy számolok, hogy 1 millió rúpia 100 dolcsi, ami 23 ezer forint, tehát egy sör bolti ára közel 600 forint, míg egy marlbi 350 forint.

Szóval elkezdődtek a kalandok, rövidesen folytatás és fotók is jönnek. 

Címkék: országimázs estikornél indonézia jalan jaksa

Már csak 10 nap maradt az indulásig, mit mondhatnék nincsenek üres perceim. Vízum, oltások, Lonely Planet, nemzetközi jogsi, 30+ naptej, szúnyogriasztó beszerezve. Biztosítás, gyógyszerek, nemzetközi diák, pálinka még hátravan. Rövidesen indul a móka. Tele a fejem és üres a táskám, ez rövidesen változni fog... 

Címkék: előkészületek utazás Indonézia

süti beállítások módosítása